Pillangó csoport
A Pillangó csoport családias közösségét, izgő-mozgó, színes egyéniségek alkotják.
Pillangósainkat szeretetteljes, tevékenységekkel teli, biztonságot nyújtó légkörben neveljük. Kiemelt figyelmet fordítunk a tudatosan kialakított és következetesen használt szokás- és szabályrendszerre.
Gyerekeinket arra szoktatjuk, hogy figyeljenek egymásra és segítsék egymást.
Fontos számunkra a környezetvédelem és az egészséges életmód alapjainak átadása.
Óvodásaink sok időt töltenek a szabadban. Szeretünk felfedező sétákra, túrákra járni, bogarászni, kutakodni.
A csoport saját kiskertet művel, ahol a gyerekek a veteményezéstől a betakarításig nyomon követhetik a haszonnövények és dísznövények fejlődését és részt vehetnek a kerti munkák végzésében.
A hazaszeretet és magyarságtudat erősítése szintén pedagógiánk hangsúlyos területe.
A néphagyományok ápolása, a néptánc, a népzene és népi játékok folyamatos jelenléte ezt a célt szolgálja.
A Pillangó csoportban megvalósul a család és óvoda együttes nevelése, mely által a gyerekek biztonságban, a szülők pedig biztos helyen tudhatják gyermekeiket.
Azon munkálkodunk mindhárman – Éva, Enikő és Móni néni -, hogy a kezdetben hozzánk érkező megszeppent kis Pillangók, lassacskán megerősödve, megokosodva és megügyesedve szárnyaljanak az iskola felé.
Óvodapedagógusok:
Szabó Éva Teremi Enikő Dajka: Horváth Mónika Pedagógiai asszisztens: Varga Angelika |
A csoportba felvehető gyerekek maximális létszáma: 26 fő
A csoport életkori összetétele: 3 évesek: 5 fő (1 fő fiú, 4 fő lány) 4 évesek: 7 fő (fiú 4, lány 3) 5 évesek: 13 fő (fiú 8, lány 5) |