DÓZSA György utca


Ebben az óvodaépületben 1954 óta foglalkoznak kisgyermekek nevelésével. Az évek során a gyermekek számának emelkedésével az óvodai férőhely igény is megnőtt, ezért 2 ízben került sor az épület bővítésére. Legutóbb 2014-ben, amikor is a bővítésen kívül megtörtént az épület korszerűsítése is. Ennek eredményeként óvodapedagógusaink egy minden igényt kielégítő, jól felszerelt, akadálymentes intézményben nevelhetik a rájuk bízott gyermekeket.

A gyermekek mozgásigényének kielégítését változatos tornaeszközökkel ellátott tornatermünk biztosítja. Árnyas udvarunk és virágos csoportteraszaink megteremtik a mindennapos mozgás és levegőzés lehetőségét, valamint kültéri foglalkozások megtartását.

Óvodánkban 5 csoportban folyik a gyermekek ellátása, összesen 130 fő gyermek jár hozzánk.

Óvodapedagógusaink többsége már sok-sok évet eltöltött ezen a pályán, amit hivatásuknak tekintenek. Szakmailag jól felkészültek, számos továbbképzés van a hátuk mögött, rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. Szeretetben, családias légkör megteremtésével, a szabad játék elsődlegességével, cselekvő tevékenységekkel kívánjuk a gyerekek tapasztalatszerzését és fejlődését elősegíteni.

Fontos számunkra, hogy a gyermekek szívesen járjanak óvodába, érezzék jól magukat, bizalommal forduljanak felénk. Ebben jelentős szerepük van a pedagógiai munkát segítő kollégáinknak is, a dajkáknak és a pedagógiai asszisztenseknek.

Pedagógiai munkánk során kiemelten fontosnak tartjuk kultúránk, szokásaink, hagyományaink és a múlt értékeinek megismerését és átadását.

Zöld óvoda vagyunk, tehát fontos számunkra óvodásaink környezet és egészségtudatos nevelése, magatartás formálása. Azon munkálkodunk, hogy már kisgyermekkorban kialakítsuk óvodásainkban a természethez való pozitív hozzáállást.

  • kirándulások, séták heti szinten teszik változatossá napjainkat
  • gyermekméretű kertiszerszámokkal gondozzuk a csoport növényeit és az óvoda kertjét
  • télen etetjük a madarakat
  • szelektíven gyűjtjük a szemetet, komposztálunk
  • újrahasznosított alapanyagokat használunk tevékenységeink során
  • őrizzük hagyományainkat, népi kultúránkat
  • óvodánk életében megjelennek az ünnepeink, jeles napok
  • programjaink megvalósításában számítunk a szülők együttműködésére (tavaszi kertszépítés, vásárok, bolhapiac)

Gyermekeink nevelése az óvoda és a család közös feladata, ezért bizalomra és tiszteletre épülő partneri kapcsolatokra törekszünk, melyek a harmonikus együttműködés alapjai.

Ha ellátogat óvodánkba, várjuk szeretettel egy kis ismerkedésre!

Szabó Éva tagintézményvezető

Tengelice csoport

Katica csoport

Mókus csoport

Maci csoport

Pillangó csoport