Vackor csoport

Vackor csoport

Csoportunkat díszíti egy mesés Vackorfa.

Ennek a Vackorfának kisebb és nagyobb gyümölcsei a Vackoros óvodások együtt érlelődnek: ezért kiemelten fontos nekünk, hogy egymás szeretetére, elfogadására, segítésére bíztassuk, bátorítsuk őket.

Játékkal, mesével, a szabadban kirándulással: a környező világgal ismerkedünk nap, mint nap.

Meséink, verseink témája aszerint változik, ahogyan az évszakok, jeles napok jönnek-mennek az év körforgása alatt.

Mivel ezen a „Vackorfán” nincs két egyforma Kisvackor, ezért figyelemmel kísérjük fejlődésüket, így egyéni igényeik szerint fejlesztjük őket.

A Vackor csoportból mindig messze száll a vidám ének és a furulya szó.

Zenei világunk színes, és változatos, van úgy, hogy hangszerekkel, van, hogy kézzel-lábbal, kővel, zászlóval, virággal “zenélünk”, a dal ritmusára mozgunk, táncolunk.

A gyerekek fantáziája, ötletei szerint szívesen kiegészítjük előre tervezett elképzeléseinket, így lesz igazán átélhető és közös egy-egy napunk élménye.

Kreatív műhelyünk mindig nyitva áll a gyerekek előtt, megismerkedhetnek többféle, hagyományos alkotási technikával.

Figyelünk a rendre, a szokások következetes alakítására, és arra, hogy mindenki barátokra találjon.

Óvodapedagógusok:

Fejes Judit

Bagladi Ágnes

Dajka:

Dr. Gáll Györgyi

Pedagógiai asszisztens:

Tóth Boglárka

A csoportba felvehető gyerekek maximális létszáma. 30 fő

A csoport életkori összetétele (az újonnan beiratkozók nélkül):

4-5 évesek: 4-5 (1 lány. 3 fiú)

5-6: 6 fő (2 lány, 4 fiú)

6-7 évesek: 1 fő (0 lány, 1 fiú)

Üres férőhelyek száma: 15 fő